Elkészült

2009.08.27. 07:41

A párszor már említett, és nemrég szervízbe cipelt Promaster elkészült, és nagyjából el lehet mondani hogy új órám van :) Kapott egy polírt az üveg, amitől a 10 év karcai hiányában valóban szinte vadonatújnak tűnik az óra, leszámítva a festésen is itt-ott előforduló kisebb sérüléseket.

Plusz persze amiért vittem, a foszforréteg újrafestése. A legkisebb mutatók (UTC, 24órás, módválasztó) is kaptak most réteget, ezeken eddig nem volt, jól néz ki tőlük a sötétben a számlap (lásd kép). Azonban azért ez még mindig nem trícium :) 10 percig világít rettentő erősen, de 1-2 óra múltán már nem lehet egy sima "rápillantok és látom"-al elintézni a leolvasást, bizony halovány az éjszaka közepén így is. Következőleg tríciumot kérek rá valahogy :)

Ezen kívül a módválasztó gomb is megjavításra került, szintén hozzátéve az "új" érzethez, végre rendesen működik.

Plusz ami "alap": elemcsere, tömítéscsere, ultrahangos tisztítás, ilyesmik. Mindezt egészen gyorsan és nem is drágán, ismét respect ide.

--

Egyéb jóhír: Választ kaptunk Becsei Árontól a kérdéseinkre, így már csak "interjú" formába kell szerkeszteni, és nemsokára BEXEI poszt. Amint beüzemeltem az új laptopot, mert ez a régi utolsó félóráit rúgja.....

A bejegyzés trackback címe:

https://oravilag.blog.hu/api/trackback/id/tr271341217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DRichardka · http://oravilag.blog.hu 2009.08.27. 10:46:37

És milyenek voltak az eddigi világítási idők? :)
süti beállítások módosítása