Egy olyan időmérő szerkezetről lesz a továbbiakban szó, amiről először csak az maradt meg bennem, hogy a "C"-s óra. Nem nagyon létezik ma a piacon ilyen remekül alliteráló elnevezésű időmérő, mai darabunk már csak ebből a szempontból is igazán kivételes. Persze mindez maximum egy a nyelvtan szépségeivel foglalkozó blogon lehetne érdekes, itt inkább az adja a dolog pikantériáját, hogy mióta volt szerencsém megtekinteni és a kezemben forgatni egy darabot, szinte azonnal a személyes Top10-es listám egyik kiváló helyére katapultálta magát, mindössze egyetlen dolog akadályozta meg abban, hogy első számú kedvenc legyen. Mikor Sundance kollegával megvitattuk a poszt témáját, neki az volt az első reakciója, hogy nem is tetszik annyira. Nekem erre ennyi volt a válaszom: "Mikor megláttam az árcédulát, pár pillanatra nekem sem tetszett". Persze egyrészt pénzről már nem esik szó ebben a "magasságban", másrészt nem is igazán a magyar blogger a célcsoport. 

Az eddigi szokatlan, talán kicsit megdöbbentő órákkal szemben ma egy kicsit hagyományosabb vizekre evezünk. Mostani posztunk tárgy ugyanis egy Cabestanhoz, Urwerkhez, vagy akár egy Monaco V4-hez képest meglehetősen konzervatívnak tűnik, azonban nem tudunk elmenni mellette szó nélkül, még ha kicsit személyes indíttatásból is írok most erről a szerkezetről. 


Az egyik első Carrera modell

Az egyik legelső Carrera létrejötténél 1964-et írunk, az inspirációt pedig egy utcai verseny, a Carrera Panamerica szolgáltatja. Az óra tisztelgés volt Juan Manuel Fangio előtt, aki a negyedik Carrera fő versenyszámát nyerte, 1954-ben.

A széria 1969-től egészül ki egy automata kronográffal, melyet szinte változtatás nélkül gyártottak 1996-ig, amikor is eldöntötték, hogy a márkát kívül-belül megújulásnak vetik alá, hogy továbbra is a klasszikus luxus és az autósportokkal összefonódó mérnöki preicizitást szimbolizálhassa.

A szóban forgó időmérő "karrierje" 2007 júliusában indult, ekkor mutatták be a modern GT autók inspirálta formatervvel rendelkező külsejű szerkezetet. Gyakorlatilag azonnal a közönség és a szakma kedvence lett, a megjelenését követő évben a d'Horlogerie de Genève nagydíjának (Grand Prix d’Horlogerie de Genève 2008) győztese lett. Még ugyanebben az évben magáénak tudhatta a kínai "Legsikeresebb Design Díja 2008" címet, valamint a mexikói "Salon Internacional de Alta Relojeria 2008" díját is.


TAG Heuer Grand Carrera Calibre36 RS2

Lássuk akkor, mire is ez a nagy rajongás. Az egész szerkezet egy 43 mm átmérőjű fekete, szálcsiszolt tokba került, melynek anyaga titán. A tok jobb oldalán kapott helyet a szokásos nagyméretű korona, két nyomógomb társaságában, valamint 10 óránál egy második korona, amely a belső skála (TAG Heuer megfogalmazással: "Caliper Rotating Scale") mozgatására szolgál. A gombok és mindkét korona anyaga szintén titán, látszik, hogy a TH-nél nem spóroltak az anyaggal. Persze képletesen értve, hiszen ezzel egy nagyon könnyű, ám mégis igen ellenálló külső védelmi vonalat alkottak a nagyszerű belső köré. Ebbe az első vonalba tartozik a számlapot védő zafírüveg, amely mindkét oldalán tükröződésmentes bevonattal lett ellátva. Ezen felül - a technokrata lelkűek nagy örömére - a hátlap szintén tartalmaz üveget, ugyanabból az anyagból és felületkezeléssel, mint a számlapnál, itt azonban ez sötétített. A hátlap egyébként csavarokkal rögzített, ezekből is hat darabot használtak fel. A csavarozott hátlap, kiegészülve a csavaros koronával együttesen 100 méteres vízállóságot tesznek lehetővé.

grand_c_003.jpg

TAG Heuer Grand Carrera Calibre36 RS2

Az óra legérdekesebb része kétség kívül a számlap és annak műszaki, illetve designbeli megoldásai. A megszokott "alap" kronográf ugyanis nem volt elég a TH mérnőkeinek, ezért előálltak egy olyan megoldással és szerkezettel, amely tizedmásodperces mérési pontosságot tesz lehetővé. Működése, illetve a mért érték leolvasása leginkább a főleg gépészetben használt tolómérő működéséhez hasonlítható. A mérés leállítása után a 10 óránál található koronával a forgóskála "0" értékét a másodpercmutatóhoz mozgatjuk, majd a skáláról leolvassuk azt az egytől tízig terjedő értéket, amelyiknek a jelölése pontosan illeszkedik a számlapon lévő másodperces jelöléshez, ez lesz a tizedmásodperces értékünk. Ez így leírva sokkal bonyolultabban hangzik, mint amilyen valójában, igazából roppant egyszerű leolvashatóságot tesz lehetővé. Természetesen perc (3 óránál), illetve óra (6 óránál) értékhatáros mérésre is van lehetőség. A 4 és 5 óra közötti dátumkijelző teszi teljessé a számlapot. A mutatók lumineszcens bevonatot kaptak a mindenkori leolvashatóság megkönnyítése érdekében.

Ami pedig lehetővé teszi a tizedmásodperces mérési pontosságot, az a Calibre 36 elnevezésű, a Zenith El Primero alapjain nyugvó oszlopkerekes szerkezet.

grand_c_006.png

A Calibre 36 automata szerkezet

A TAG Heuer mérnökei és tervezői erősen "felpolírozták" a technikát. 30 mm átmérőjű automata szerkezet 31 kővel, C.O.S.C. kronométer minősítéssel (ez nem is meglepő a mérési pontosság ismeretében), nagyjából 50 órányi járástartalékkal, valamint 36.000-es lengésszámmal.

Jelen pillanatban többféle konfigurációban megvásárolható az óra. A fekete, titánbevonatos tokot kétféle bőr, valamint egy gumialapú szíjjal lehet megrendelni, ezeken felül pedig létezik polírozott acéltokos változat is, kétféle szíjjal (fém és gumi). 2013-ban bemutatták a némiképpen felfrissített változatot, ez azonban csak a designt érintette, szerkezeti módosítás nem történt, és bár a sárga szín igen jól mutat a fekete alapokon, azt hiszem a magam részéről - ha választásra kerülne a sor - mégis maradnék az alapgondolatnál: a piros szín talán valamivel jobban kötődik a versenyzéshez, és ha valami, akkor ez az óra igazán megérdemli, hogy akár a laikus szemlélőnek is a sportosság legyen az első, ami a látvány alapján az eszébe villan. 

grand_c_007.jpg

A 2013-as változat

Forrás: www.tagheuer.co.uk, www.calibre11.com

A bejegyzés trackback címe:

https://oravilag.blog.hu/api/trackback/id/tr561689748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása