Ha esetleg a jelenlévők közül valaki nem ismerné, a Valjoux 7750 a mai napig az egyik legsikeresebb kaliber a mechanikus órák világában, bár igazság szerint ezt főleg hatékony gyárthatóságának (1975-öt írunk, nemsokára jön a quartz-forradalom), és jó megbízhatóságának köszönheti. Alapállapotában is rengeteg nagy gyártó használta fel óráik működtetésére, de sok manufaktúra továbbgondolt szerkezetének is képezte az alapját. És hogy mi történik, miután picit elhanyagolt állapotba kerül, esetleg vizet kap, és itt-ott rozsdásodni kezd? Nos, egy jó mester kezei alatt ez:

Azt hiszem ez az a videó, ami mellé nem kellene különösebb kommentár. A Patek idén ünnepelte fennállásának 175. évfordulóját, ebből az alkalomból hozták létre ezt az igazán elképesztő szerkezetet, ennek a tervezési, készítési folyamatát mutatják itt be. A videón remekül láthatjuk, mára milyen mértékben keveredik a régmúlt és a modern kor technológiája, a CAD támogatott tervezés és a CNC technológia mellett a mai napig megtalálhatók a legkülönfélébb kézi szerszámok. Csodálatos technológia-pornó, minden másodperce arany. 

Valamikor a 2010-es év végén elég komoly változások történtek az életemben, ami azzal járt, hogy az addigi kényelmes irodai munkahelyet egy sokkal szellősebb környezet váltotta fel, így órafronton is változtatásokat kellett eszközölnöm. Az addigi fém-üveg, könnyen sérülő, karcolódó modellek helyett szükség volt valami olyan megoldásra, ami kicsit komolyabb védelemmel rendelkezik a fizikai behatásokkal szemben. Mivel a Casio G-Shock palettáján található modellek addig sem álltak távol a szívemtől, logikusnak tűnt, hogy ezekből kerül majd ki a következő karórám. Mivel az eredeti koncepció szerint gyakorlatilag az "eldobható" státuszba került volna, így az ár elég fontos szerepet töltött be a választásnál. Ezen felül a minél kisebb karbantartás-igény volt a fő követelmény, tehát valami olyan szerkezetre volt szükség, amit lehetőség szerint valamilyen kinetikus vagy akkumulátoros megoldás hajt. Mivel a G-Shock modellek csakis hagyományos elemes, valamint napelemről töltött akkumulátoros megoldással kaphatóak, így szerencsére eléggé leszűkült a kör. Az akkori választásom a GW-7900-1ER-re esett, ami nemhogy minden egyes kritériumnak megfelelt, de bőven túl is teljesítette azokat. Rádiójel vezérelte működés, illuminátoros háttérvilágítás, napenergiával töltődő akkumulátor, ébresztőfunkciók, stopper, visszaszámláló, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Azt hiszem, nem lövöm le a poént azzal, hogy végül szinte tökéletes elégedettséggel használtam több, mint két évig, és akkor is csak az utódja érkezése bírta letaszítani a képzeletbeli trónjáról.

GW-7900-1ER

A G-Shock, mint márkanév a Casio tulajdona, a széria első példányát egy Kikuo Ibe nevű mérnök hozta létre 1983-ban, ez lett a DW5000-C. A koncepció a "három 10" köré épült, vagyis a szerkezet áramforrásának hoznia kellett a 10 éves működési időtartamot, ki kellett bírnia 10 méterről leesést bármilyen kemény felületre, valamint 10 bar nyomást kellett elviselnie károsodás nélkül. Kikuo san többféle megoldással kísérletezett, de egyik sem vezetett eredményre, ugyanis azon logika mentén probált megoldást találni a problémákra, hogy minél keményebb valami, annál jobban bírja a gyűrődést. A legenda szerint azonban végül az hozta meg az áttörést, hogy mikor a fürdőszobája ablakából dobálta a járdára a prototípusokat, észrevett egy labdázó gyereket. Ezután állt elő azzal a megoldással, ami végül a mai napig a G-Shockok védelmének egyik alapköve: a szerkezetet lazán függesztik a tokozáson belül, a külső védelmet pedig kemény gumi vagy műanyag burkolat adja. A DW5000-C és vele a G-Shock óriási siker lett, volt olyan év, mikor csak a G palettán belül 200 új modellel állt elő a Casio, az összesített eladások mostanra pedig több tízmillióra rúgnak. 

DW5000-C, az ős

A GW-7900 2009-ben jelent meg, a tudásához képest igen kedvező árcédulával. A csomagolás semmi érdekeset, sőt, igazából az égvilágon semmit nem árul el a benne található termékről, a név az egyetlen, amit külsőleg találunk az egyszerű fekete dobozon. Ezt kinyitva azonban ráncba szalad az ember homloka, mikor meglátja a regényekkel vetekedő vastagságú használati útmutatót, ami ugyan több nyelven tartalmazza ugyanazt a leírást, ettől függetlenül szokatlan ez a vastagság egy egyszerű időmérő szerkezethez. Maga az óra egy ízléses fém dobozban kapott helyet, meglepően becsomagolva. A Casionál senkinek nem jutott még eszébe, hogy egy ütés-, víz-, por-, mindenálló órát rossz ómen az aljától a tetejéig puha szivaccsal borítva prezentálni? Az első gondolat, mikor kézbe vesszük az, hogy nagy. Nem kicsit, nagyon. Persze a mai divat amúgy is a gigantikus divatóráknak kedvez, ennek azonban nem csak az alapterülete tepsi, megvan a magassága is ahhoz, hogy kényesebb helyzetben akár téglaként is funkcionáljon. Hogy fegyverként vagy építőelemként, azt az olvasó fantáziájára bízom. Legszélesebb pontján 50 mm, a magassága pedig 18 mm, ezekkel az értékekkel az emberiség nagy részét ki is zárta azoknak a köréből, akiknek a csuklóján még a szomszédok megvető, vagy éppen mosolyra húzódó tekintete nélkül viselhető. Meglepő módon egyébként kisebbnek érződik valódi méreteinél, például egy hasonló méretű Vostok-Europe elsőre ránézésre sokkal ijesztőbb. A tömege abszolút értékben sem vészes, napok alatt eltűnik a viselés érzése, viszont a méretből adódóan szinte sosem felejtjük el, hogy viseljük. A legváltozatosabb helyeken képes elakadni, legyen szó akár csak a pulóver ujjáról, vagy éppen háztáji szerelések közben gyakorlatilag bárhol. 

Lássuk akkor a funkciókat. Mint már említettem rádióvezérelt, valamint a Casio Tough Solar nevezetű techológiát használja, ami annyit jelent, hogy egy akkumulátort a számlapon található napelemek látnak el energiával. Az akkumulátor aktuális töltöttségi szintje látható a számlapon, de bevallom őszintén, legfelső fokozat alatt még akkor sem láttam, mikor az utód érkezése után kb. három hónapot a dobozában töltött. Ebben segítségére van egy olyan energiatakarékos funkció, ami mozdulatlan óránál bizonyos idő után egyszerűen lekapcsolja a kijelzőt, és csak a csukló mozgására, vagy bármelyik gomb megnyomására éleszti fel újra. A hivatalos adat szerint egyébként a teljesen feltöltött akku energiautánpótlás nélkül 5 hónapon keresztül tudja biztosítani a szerkezet müködését. A mozgásérzékelést máshol is felhasználták, az Illuminator képes olyan funkcióra, hogy mikor a számlapot magunk felé fordítjuk, automatikusan bekapcsol a világítás. Ez persze a világítás gomb hosszú nyomásával ki is kapcsolható szerencsére, mert például éjszakai vezetés közben figyelemelterelő lehet. 

A rádióvezérelt időbeállítás automatikusan működik, de manuálisan is rá lehet bírni, érdekesség, hogy ilyenkor viszonylagos mozdulatlanságot követel a procedúra, mozgás közben előfordult, hogy elsőre nem sikerült a szinronizáció. Persze probléma ilyenkor sincs, egy-két percen belül újra próbálkozik a pontosítással. 

Ezeken felül a nagyjából szokásos funkciókat tudja, 24 órás stopper, 24 órás visszaszámláló, automatikus naptár, holdfázis és árapály kijelzés, világidő a nagyobb városok neve alapján. Ami igen hasznos, az az 5 különböző időpontra beállítható ébresztés, szundi funkcióval. 

Gondolom azt mondanom sem kell, hogy hihetetlen módon bírja a fizikai bántalmazást, a két év alatt kapott hideget-meleget, szó szerint is, ütöttem falhoz, fémhez, fához, esés közben kapott aszfaltot, murvát, de gyakorlatilag nem látszanak rajta a használat nyomai. Két negatívumot tudok kiemelni. A külső, viszonylag rugalmas műanyag burkolat fizikailag teljesen elkülönül a szerkezet tokozásától, a szíjak lecsavarozása után szerszám nélkül eltávolítható. Ebből adódik, hogy a hosszú hónapok alatt a por, kosz, szőrszálak utat találnak a külső védelem alá, ami esztétikailag egy idő után kifogásolhatóvá teszi a megjelenést. Szétszedéssel és egy alapos tisztítással ez ugyan könnyen orvosolható, így talán ennyit tudunk áldozni a biztonság oltárán. Esztétikai probléma más is található az órán. A számlap négy sarkában található fém csavarok ugyanis valójában nem csavarok. Illetve olyan csavarok, amik funkció nélküliek. Mindössze egyetlen fordulat tartja őket a helyükön, ami azt jelenti, hogy alapállapotban is meglehetősen lazán illeszkednek, de a folyamatos használat során ki is tudnak mozdulni a foglalatukból. Ezt ráadásul olyan könnyedén teszik, hogy nekem kettőt is sikerült elhagynom belőlük. A másik gyenge pont a szíj. Hiába kommunikálják azt, érzésre nem igazán gumi, inkább valami nagyon puha műanyagnak tűnik. Ebből következik, hogy a csatnál szép lassan betöredezett, majd el is szakadt, így azt sajnos pótolni kellett. Nyilván nem várja el az ember, hogy örökéletű legyen, de ez úgy történt nagyjából két év viselés után, hogy párhuzamosan három-négy órát szinte biztosan használok. Persze neki kellett elviselnie a legzordabb igénybevételt, de mivel eleve erre tervezték, ez nem számít mentő körülménynek.

Összeségében az óra messze hozta azt, amit elvártam tőle. Helytállás kemény helyzetekben, legyen az tíz óra a legforróbb nyári napsütésben motoron (bár ez inkább előnyös, ilyenkor egészen biztosan teljesen feltöltött állapotba kerül), kemény hideg és hó munka közben, vagy akár csak egy rövidebb úszás, mikor frissülésre vágyik az ember. Minden körülmények között jól vizsgázott, az Illuminator tökéletes olvashatóságot biztosít bármilyen mostoha fényviszonyok között, a ToughSolar és a rádiójel vezérlés pedig szinte szükségtelenné teszi a más óráknál szükséges elemcserét-karbantartást-állítgatást. A csavarok kiesése rossz pont, a működést azonban nem befolyásolja. Ennél egyel nagyobb gond a szíj gyors elhasználódása, de ez lehet akár egyedi probléma is, emiatt nem törnék pálcát felette. A magyarországi boltokban most 45.000 Ft környékén kapható, ennyiért ugyan nem olcsó, de sokféle funkciójából a magasabb árkategóriákban sem található meg mind. Ezek, és a tényleg brutális fizikai tűrőképessége azok, amik igazán jó vétellé teszik ma a sportórák piacán.

  A Rolex egy új Sea Dweller Deepsea változat megjelenését jelentette be a napokban. Ezen időmérők különlegessége az extrém mértékű vízállóság, amit több, szabadalommal védett megoldás segítségével érnek el. Ilyen például a beépített héliumleeresztő szelep, vagy a több elemből álló Ringlock system, amely elnevezés a tok felépítésénél alkalmazott különleges technikákat és technológiákat takarja. Ilyenek a teljesség igénye nélkül a magas nitrogéntartalmú acélok használata, az 5 mm vastag, domború kialakítású zafírüveg, vagy a titán tokozás. Ezen megoldások összessége adja végül azt a számot, amire a hír eleje óta mindenki kíváncsi. 12800 láb, vagyis nagyjából 3900 méter, egészen hihetetlen érték. Ebben a mélységben nagyjából 3 tonnának megfelelő nyomás nehezedik az órára. 

  Ezt a különleges változatot James Cameron történelmi jelentőségű, egyszemélyes merülésének emlékére készítették, és csupán pár esztétikai jellemzőjében tér el az "eredeti" Deepsea-től. Ezek közül a legmarkánsabb a kéttónusú, kék-fekete átmentes számlap, amely utalás a Mariana-árokban uralkodó fényviszonyokra és a mélységre.

Rolex Oyster Perpetual Date Sea Dweller Deepsea

Rolex Oyster Perpetual Date Sea Dweller Deepsea

Rolex Oyster Perpetual Date Sea Dweller Deepsea

 Forrás: www.rolex.com

Egy olyan időmérő szerkezetről lesz a továbbiakban szó, amiről először csak az maradt meg bennem, hogy a "C"-s óra. Nem nagyon létezik ma a piacon ilyen remekül alliteráló elnevezésű időmérő, mai darabunk már csak ebből a szempontból is igazán kivételes. Persze mindez maximum egy a nyelvtan szépségeivel foglalkozó blogon lehetne érdekes, itt inkább az adja a dolog pikantériáját, hogy mióta volt szerencsém megtekinteni és a kezemben forgatni egy darabot, szinte azonnal a személyes Top10-es listám egyik kiváló helyére katapultálta magát, mindössze egyetlen dolog akadályozta meg abban, hogy első számú kedvenc legyen. Mikor Sundance kollegával megvitattuk a poszt témáját, neki az volt az első reakciója, hogy nem is tetszik annyira. Nekem erre ennyi volt a válaszom: "Mikor megláttam az árcédulát, pár pillanatra nekem sem tetszett". Persze egyrészt pénzről már nem esik szó ebben a "magasságban", másrészt nem is igazán a magyar blogger a célcsoport. 

Az eddigi szokatlan, talán kicsit megdöbbentő órákkal szemben ma egy kicsit hagyományosabb vizekre evezünk. Mostani posztunk tárgy ugyanis egy Cabestanhoz, Urwerkhez, vagy akár egy Monaco V4-hez képest meglehetősen konzervatívnak tűnik, azonban nem tudunk elmenni mellette szó nélkül, még ha kicsit személyes indíttatásból is írok most erről a szerkezetről. 

Az egyik első Carrera modell

Az egyik legelső Carrera létrejötténél 1964-et írunk, az inspirációt pedig egy utcai verseny, a Carrera Panamerica szolgáltatja. Az óra tisztelgés volt Juan Manuel Fangio előtt, aki a negyedik Carrera fő versenyszámát nyerte, 1954-ben.

A széria 1969-től egészül ki egy automata kronográffal, melyet szinte változtatás nélkül gyártottak 1996-ig, amikor is eldöntötték, hogy a márkát kívül-belül megújulásnak vetik alá, hogy továbbra is a klasszikus luxus és az autósportokkal összefonódó mérnöki preicizitást szimbolizálhassa.

A szóban forgó időmérő "karrierje" 2007 júliusában indult, ekkor mutatták be a modern GT autók inspirálta formatervvel rendelkező külsejű szerkezetet. Gyakorlatilag azonnal a közönség és a szakma kedvence lett, a megjelenését követő évben a d'Horlogerie de Genève nagydíjának (Grand Prix d’Horlogerie de Genève 2008) győztese lett. Még ugyanebben az évben magáénak tudhatta a kínai "Legsikeresebb Design Díja 2008" címet, valamint a mexikói "Salon Internacional de Alta Relojeria 2008" díját is.

TAG Heuer Grand Carrera Calibre36 RS2

Lássuk akkor, mire is ez a nagy rajongás. Az egész szerkezet egy 43 mm átmérőjű fekete, szálcsiszolt tokba került, melynek anyaga titán. A tok jobb oldalán kapott helyet a szokásos nagyméretű korona, két nyomógomb társaságában, valamint 10 óránál egy második korona, amely a belső skála (TAG Heuer megfogalmazással: "Caliper Rotating Scale") mozgatására szolgál. A gombok és mindkét korona anyaga szintén titán, látszik, hogy a TH-nél nem spóroltak az anyaggal. Persze képletesen értve, hiszen ezzel egy nagyon könnyű, ám mégis igen ellenálló külső védelmi vonalat alkottak a nagyszerű belső köré. Ebbe az első vonalba tartozik a számlapot védő zafírüveg, amely mindkét oldalán tükröződésmentes bevonattal lett ellátva. Ezen felül - a technokrata lelkűek nagy örömére - a hátlap szintén tartalmaz üveget, ugyanabból az anyagból és felületkezeléssel, mint a számlapnál, itt azonban ez sötétített. A hátlap egyébként csavarokkal rögzített, ezekből is hat darabot használtak fel. A csavarozott hátlap, kiegészülve a csavaros koronával együttesen 100 méteres vízállóságot tesznek lehetővé.

TAG Heuer Grand Carrera Calibre36 RS2

Az óra legérdekesebb része kétség kívül a számlap és annak műszaki, illetve designbeli megoldásai. A megszokott "alap" kronográf ugyanis nem volt elég a TH mérnőkeinek, ezért előálltak egy olyan megoldással és szerkezettel, amely tizedmásodperces mérési pontosságot tesz lehetővé. Működése, illetve a mért érték leolvasása leginkább a főleg gépészetben használt tolómérő működéséhez hasonlítható. A mérés leállítása után a 10 óránál található koronával a forgóskála "0" értékét a másodpercmutatóhoz mozgatjuk, majd a skáláról leolvassuk azt az egytől tízig terjedő értéket, amelyiknek a jelölése pontosan illeszkedik a számlapon lévő másodperces jelöléshez, ez lesz a tizedmásodperces értékünk. Ez így leírva sokkal bonyolultabban hangzik, mint amilyen valójában, igazából roppant egyszerű leolvashatóságot tesz lehetővé. Természetesen perc (3 óránál), illetve óra (6 óránál) értékhatáros mérésre is van lehetőség. A 4 és 5 óra közötti dátumkijelző teszi teljessé a számlapot. A mutatók lumineszcens bevonatot kaptak a mindenkori leolvashatóság megkönnyítése érdekében.

Ami pedig lehetővé teszi a tizedmásodperces mérési pontosságot, az a Calibre 36 elnevezésű, a Zenith El Primero alapjain nyugvó oszlopkerekes szerkezet.

A Calibre 36 automata szerkezet

A TAG Heuer mérnökei és tervezői erősen "felpolírozták" a technikát. 30 mm átmérőjű automata szerkezet 31 kővel, C.O.S.C. kronométer minősítéssel (ez nem is meglepő a mérési pontosság ismeretében), nagyjából 50 órányi járástartalékkal, valamint 36.000-es lengésszámmal.

Jelen pillanatban többféle konfigurációban megvásárolható az óra. A fekete, titánbevonatos tokot kétféle bőr, valamint egy gumialapú szíjjal lehet megrendelni, ezeken felül pedig létezik polírozott acéltokos változat is, kétféle szíjjal (fém és gumi). 2013-ban bemutatták a némiképpen felfrissített változatot, ez azonban csak a designt érintette, szerkezeti módosítás nem történt, és bár a sárga szín igen jól mutat a fekete alapokon, azt hiszem a magam részéről - ha választásra kerülne a sor - mégis maradnék az alapgondolatnál: a piros szín talán valamivel jobban kötődik a versenyzéshez, és ha valami, akkor ez az óra igazán megérdemli, hogy akár a laikus szemlélőnek is a sportosság legyen az első, ami a látvány alapján az eszébe villan. 

A 2013-as változat

Forrás: www.tagheuer.co.uk, www.calibre11.com

Vannak az átlagos dolgok. Vannak dolgok, amiknek a puszta megléte felborít szabályokat. És vannak azok, amelyek alkotják a szabályokat. A Monaco V4 pontosan egy ilyen dolog. Előző posztban egy vertikális, lánchajtásos óráró volt szó, telis-tele fogaskerekekkel, de azért mikor megnézte az ember, konstatálta, hogy ebben is "csak" azok a dolgok működnek, amiket réges-rég megszoktunk egy csuklón hordható eszköztől. Azonban ha azt kezdem el mondani, hogy fogasszíj, golyóscsapágy, V4, ki lenne az (oké, a jelenlévők mindig kivételek :D), akinek nem egy jármű jutna eszébe első felindulásában?

Nos, a TAG Heuer Monaco V4-es karórája pontosan ilyen alkatrészeket tartalmaz, megjelenésekor gyakorlatilag újradefiniálta az óraszerkezet fogalmát. Elég csak ránézni elölről-hátulról, hogy azonnal lássa még a laikus szem is, hogy itt bizony valami igazi különlegesség bújik meg a négyszögletes házban.

TAG Heuer Monaco V4 első manifesztációja szemből...

... és ugyanez hátulról

A TAG Heuer első műhelyét 1860-ban hozta létre Edouard Heuer a svájci St.Imier-ben. Nevük gyakorlatilag az 1920-as olimpiai játékok támogatása óta összefügg a sportokkal, és a Forma1 valamint az Indy500 támogatásával azon belül az autósportokkal is. 1860-tól mégis több, mint 140 évnek kelljen eltelnie, mire a TAG Heuer ennyire újragondolta a saját óráik készítésének alapjait. Azt hiszem az autósportok említése után még az eddig szkeptikusoknak is világosság gyúl elméjében: itt bizony összefonódás  van! És nem is tévednek.

Meglehetősen régen lerakták a mai időmérők alapjait, Huygen, Perrelet, Breguet mind-mind réges-régen halottak voltak már akkor is, mikor egyáltalán a cégalapító Edouard Heuer megszületett, mégis 2004-ig kellett várni a pillanatra, mikor olyan változások történtek, amik kősziklaként csapódtak az óravilág dekádok óta nyugodtan kéklő állóvizébe.

Az új modell és a régi órák hasonlósága ki is merül annyiban, hogy szíjak, tok, korona, mutatók, innen befelé haladva, és kicsit megpiszkálva a felszínt azonnal álmélkodni kezdünk.

Kezdjük talán a kívülről legszembetűnőbb és leglátványosabb változtatással, az automatizmusért felelős lengősúllyal.

A "rotor" újragondolása TAG Heuer-módra

A második képen azt hiszem, tökéletesen látszik, miről van szó. A hagyományos automata órák szerkezeteinek forgó rotorjával szemben a Monaco V4-ben elhelyezett platina lengősúly lineáris mozgást végez, és mozgási energiáját a szélein elhelyezett fogak továbbítják a rugók felhúzásáért felelős fogaskerekekre. A platina lengősúly tömege 4,25 gramm, és elhelyezkedése és kialakítása talán kicsit a kényszer szülötte is, ugyanis valahogy meg kellett oldani, hogy a négy rugóház is elférjen, és az egész szerkezet vastagsága se nagyon haladja meg a 10-12 centimétert, akkor már ugyanis eléggé a viselhetőség rovására menne a dolog. Persze ez elég jól sikerült, a súly kényelmesen elfér a rugóházak között, és a tok vastagsága sem több, hogy átlépje a viselhetőség határait. Persze nem hiszem, hogy ez lenne a legnagyobb gondja annak, aki megszerzi az erősen limitált darabszámú széria (150db...) egyik példányát...

A végleges Monaco V4 teljes valójában

A lengősúlytól tovább haladva befelé eljutunk a rugóházakig, ahol ismét újdonsággal találjuk szembe magunkat. A hagyományos órák siklócsapágyas megoldással készülnek, ahol rubinkövek felelősek a minél kisebb surlódás eléréséért. Nos, ebben az órában ezt golyóscsapágyakkal oldották meg, nem is akármilyenekkel, a legkisebb csapágy mindössze 2,2 mm átmérőjű, és 0,6 mm vastag, belsejében pedig 0,25 mm átmérőjű acélgolyók találhatók... De még a legnagyobb csapágy is csak 4 mm-esre "hízott"... Persze megtalálható benne a "hagyományos", rubinköves technika, de mikor mindenki más azt használja, már nem is olyan érdekes, ugye?

Most pedig elérkeztünk ahhoz a részhez, ami igazán egyedivé és különlegessé teszi ezt az órát, ez pedig a meghajtás. Láttuk az előző, Cabestan szerkezettel foglalkozó posztban, hogy lehet különlegeset és maradandót alkotni a fogaskerékhajtás évszázados hagyományain túl, akkor éppen egy láncos szerkezetet láttunk. Most mit alkottak a TAG Heuer tervezői? A szíjhajtást. Ennek az órának bizony 0,45x0,5 mm méretű szíjak hajtják meglehetősen sok részét, de maradt még benne azért még a "jó öreg" fogaskerekekből is . Persze elképzelhetőnek tartom, hogy a lengősúlytól a rugóházakig használt fogasléces-fogaskerekes megoldás kivételével mindenhol máshol a szíj dominál, de azt hiszem ezt az óra szétszedése nélkül nem fogjuk megtudni, így aztán az e-mail címemre várom a lelkes olvasók leveleit, akik felajánlanának egy tesztéldányt szétszerelésre, köszönjük. :)

Azok a bizonyos fogasszíjak

No, de a viccet félretéve, nézzük meg kicsit közelebbről ezt a szíj dolgot, mi is ez pontosan. Az órát a hátlapja felől nézve tökéletesen látszanak a lengősúly két oldalán elhelyezett rugóházak, amelyeket 2+2 elrendezésben kötnek össze a fogasszíjak. A rugóházak 13 fokos szögben megdöntve kerülnek beépítésre, ezzel is "rádolgozva" a v-motor érzésre. Minden egyes rugó a szerkezetben 375g-nak megfelelő erőt tárol, összesen tehát 1,5kg-nak megfelelő erővel "gazdálkodhat" a szerkezet, és ezt a terhelést kell kibírniuk és átadniuk a hihetetlen vékony szíjaknak. Előnye a fogaskerekekkel szemben, hogy a kevesebb vibráció miatt pontosabb, valamint hogy a karbantartása egyszerűbb, bár azt megnézném, mikor 50 év múlva valaki pótolni akarja az egyik elszakadt szíjat...A szerkezet pontossága egyébként ±4 másodperc naponta, valamint 52 órás járástartalékkal rendelkezik.

A szerkezet egy része a járástartalék-visszajelzővel

A tok platina, méretei a belső szerkezet impresszivitásához mérten meglehetősen szolidak, mindössze 39x48.9 mm. Elméletileg ellenáll 1 méteres magasságból való leejtésnek is, és működési hőmérsékletre -10/+60 C°-ot ad meg a gyártó.

A 150 darabos széria két részletben lesz elérhető. Az első 75 darabot 2009. novemberében, a második pakkot pedig 2010. júliusában dobják piacra. Ez alól mindössze a 001-es sorszámú darab képez kivételt, azt ugyanis az Only Watch 2009 kiállításon elárverezték, 55.000 euróért.

Az órák történetével foglalkozó posztban már említésre került, hogy a kezdeti mechanikus órák nem horizontálisan elrendezett akatrészekkel készültek, a kor technikai megoldásai és a technológia akkoriban ezt még nem tette lehetővé. Azonban mi történik akkor, ha az "ős" vertikális elrendezést a mai kor anyagaival, technikai ismereteivel gondoljuk újra? Megmutatja nekünk a Cabestan, hogy mi sül ki ebből a koncepcióból egy újvilági sütödében, Jean-François Ruchonnet értő kezei alatt...

Cabestan Winch Tourbillon Vertical

A gyártó saját bevallása szerint is egyszerű az óra mondanivalója: itt maga a szerkezet adja a stílust és a formatervet. Ennél a kompozíciónál ugyanis minden vertikálisan épül fel, olyannyira, hogy a "rendes" számlapot el is hagyták, így az idő pontos leolvasása sem hagyományos módon történik. A szerkezet több forgó "dobot" is tartalmaz, ezeknek a segítségével történhet az óra, perc, másodperc, valamint a hátralévő járástartalék leolvasása. A gravírozott alumínium dobok forgását golyóscsapágyas rögzítés teszi lehetővé. Az igazi különlegesség azonban nem a pontos idő megállapítását lehetővé tevő doboknál található, illetve csak részben. Az első igazi különlegesség a másodperc-kijelzésnél található, egy szintén teljesen függőleges elrendezéső tourbillon.

A vertikális felépítésű tourbillon

És hogy még ez se legyen elég technikai kuriózumnak, az óra valódi láncos "meghajtást" kapot, amely a rugóval ellátott ötödik dobra csévélődik fel. A 450 rozsdamentes acélszemből álló, kézzel szegecselt miniatűr lánc maga is egy óraipari műremek. 

"A" lánc

A belső részeket nem mondhatni, hogy túl sok minden takarná el a külvilág kíváncsi tekintete elöl, gyakorlatilag a komplett szerkezet mindegy egyes apró "építőkockája" megcsodálható működés közben. Ha esetleg valakinek olyan botor dolog jutna eszébe, hogy egy ilyet szeretne viselni hétköznapokon, akkor a 72 órás járástartalék és a 30 méterig biztosított vízállóság még bőven a kényelmes hordhatóság határain belül tartaná az órát, persze csak abban az extrém esetben, ha sikerült egyet beszereznünk a világon jelenleg létező 135 darab egyikéből.

A manuálisan felhúzható (stílusosan egy apró kurbli segítségével), 1352 db alaktrészből álló kaliber a CL 001 nevet kapta a keresztségben, és - bár így leírva csúnyán "hangzik" - a vertikális felépítést és a különleges anyaghasználatot (nikkel, arany és rozsdamentes acél) leszámítva nem tartalmaz különösebb érdekességeket. A 21600-as féllengésszám egy svájci szerkezetben ma már nem számít csodának, ahogy a 0,6 g-os tourbillon tok sem. Ettől függetlenül a cég mégis alkotott valami olyasmit, aminél ezek az értékek - hogy finoman fejezzem ki magam - a kutyát sem érdeklik, hiszen ahogy a bevezetőben is említettem, itt szerintük is az unikális kinézet és felépítés maga a dizájn és a csoda, úgyhogy beszéljenek helyettem a képek.

Cabestan caliber CL 001

Cabestan Winch Tourbillon Special Edition

Cabestan Winch Tourbillon Special Edition

Cabestan Winch Tourbillon Special Edition